Ugrás a tartalomhoz

Csupaszszemű kakadu

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csupaszszemű kakadu
Csupaszszemű kakadu egy etetőnél
Csupaszszemű kakadu egy etetőnél
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Öregcsalád: Kakaduszerűek (Cacatuoidea)
Család: Kakadufélék (Cacatuidae)
Alcsalád: Kakaduformák (Cacatuinae)
Nemzetség: Kakadurokonúak (Cacatuini)
Nem: Cacatua
Faj: C. sanguinea
Tudományos név
Cacatua sanguinea
(Gould , 1843)
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Csupaszszemű kakadu témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csupaszszemű kakadu témájú médiaállományokat és Csupaszszemű kakadu témájú kategóriát.

A csupaszszemű kakadu (Cacatua sanguinea) a madarak (Aves) osztályának a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a kakadufélék (Cacatuidae) családjába tartozó faj.[1] Ez volt az első tudományosan leírt ausztráliai papagájféleség.

Származása, elterjedése

[szerkesztés]

Indonéziában, Pápua Új-Guinea déli részén és Ausztráliában honos. Ausztráliában a nyugati, keleti és északi populációi elszigeteltek. Tasmániába betelepítették.

Alfajai

[szerkesztés]

Ahogy John Gould leírta 1843-ban:[2][3]

  • C. s. sanguinea
  • C. s. normantoni
  • C. s. transfreta
  • C. s. gymnopis

Megjelenése

[szerkesztés]

Ez a legkisebb kakadu: testhossza 36–40 centiméter, szárnyának fesztávolsága 56 centiméter. Csőre 3 centiméteres, a farka 14 centiméter, testtömege pedig 370–630 gramm, átlagosan 525 gramm.[4] Más adatok szerint a testtömeg 480 és 800 gramm között változik.[5] A tojó és a hím nagyon hasonlít, a hímek kicsit nagyobbak.[6] A tojó szemgyűrűje keskenyebb.[7]

Tollazata és széles, rövid tollakból álló bóbitája fehér. A bóbita a fejtető meghosszabbodott tollaiból áll. Külső kormánytollainak alapja és belső zászlója sárga. Kantárján, fején, nyakán, begyén, hátán a tollak lazacszínűek; a fejtetőn, a kantár-és toroktájékon vannak feketés tollai is. Egyes alfajok feje, nyaka és melle halvány rózsaszín vagy narancssárga. Az írisze sötétbarna. Nevét a szeme körüli széles, szürkéskék, csupasz gyűrűről kapta. Csőre szaruszínű és kicsi. A fiatal egyedeknél a felső csőrkáva rövidebb, a szem alatti bőr szürkés, a szemgyűrű halványkék.[8]

Hasonlít az ormányos kakadura és a turkáló kakadura. Az előbbitől azért könnyű megkülönböztetni, mert nincs narancssárga torokcsíkja.[9] A normantoni alfaj egyedei kisebbek, mint a törzsváltozat; szárny- és faroktollaik enyhén barnásak.[3] A gymnopis alfaj kék szemgyűrűi sötétebbek, alsó fülfedője sárgás.[3]

Hangja

[szerkesztés]

Hangja három szótagú, gurgulázó körr-ör-rap...körr-ör-rap, aminek a végére erősen felviszi a hangot. Ha a madár izgatott, akkor nyersen rikácsol. Magas, visító hívóhangja nagyon hasonlít a sárgabóbitás kakaduéra. A nagy csapatok egyszerre visítoznak, így a hang kilométerekre elhallatszik. Játék közben nagyon hangos, körberepül, csőre és lába fel-le billegtetésével mutogatja magát.

Életmódja

[szerkesztés]
Egy kis raj csupaszszemű kakadu egy bokron üldögélve

Bár állandó vízforrásra szorulnak, sokféle élőhelyen megtalálhatók a parti erdőktől egészen a száraz és félszáraz vidékekig előfordul.[10][11] Úgy tartják, hogy fontos szerepet játszottak a kontinens első felfedezőinek életében, mert ők vezették el a pionírokat a vízforrásokhoz. Megtalálható a füves területeken, a szántóföldeken, a fás szavannákon, a mangroveerdőkben, a galériaerdőkben és a keménylombú erdőkben. A városi élethez is alkalmazkodott, így a nagyobb városok környékén is megtelepül. A partvidékeken visszavadult populációi élnek.

Lapos szárnycsapásokkal, gyorsan repül. Röptét gyakran rövid siklás szakítja meg, és az így a galambok repülésére hasonlít.[12]

A természetben többezres csapatokba áll össze. Ezek a csapatok befogadnak több más madárfajt, köztük a sárgabóbitás kakadukat, pirosfarkú hollókakadukat, és rózsás kakadukat is. Fán alszanak, és korán reggel onnan szállnak le táplálkozni, és csak késő este térnek vissza. A csapatok gyakran kilométereket repülnek a táplálkozóhelyekre és a sivatagos vidékeken naponta kétszer az itatókhoz.

Első útjuk az itatóhoz vezet, majd ivás után vonulnak tovább enni. A földön evő rajok egyfelé haladnak. A raj végéről és a közepéről néha felröppennek, hogy a menet elejére szálljanak le. A legmelegebb időben árnyékba vonulnak, az árnyékot adó bokrot vagy fát azonban lecsupaszítják. Délután ismét esznek, majd újra elrepülnek az itatóhoz, mielőtt nyugovóra térnének.

Egyik legfeltűnőbb tevékenysége a játék — ilyenkor a hátára fordulva felfelé álló lábakkal gallyakat forgat.

Főleg gyümölcsöket, magokat eszik; vad és termesztett növényeket egyaránt. Az állati eredetű eledelt sem veti meg. Ausztrália gabonaföldjein kártevőnek számít. Többnyire a földön, alkalmanként a fákon gyűjti táplálékát. Ha a földön eszik, sokszor kisebb lyukakat ás, így különösen a hasa lesz földes.[13] A termesztett növények mellett egy elszaporodott gyomnövény, az Emex australia magvait is szívesen eszi,[14] emiatt Ausztrália északnyugati részein védett. Városokban rendszeresen táplálkozik a sövényeken.

Ausztrália belsejében nomád életet él, csak a költés idejére telepszik le. A partvidéken és közelében élő egyedek állandó lakók.[15] Létszáma többek között a Wheatbelt régióban gyarapodott gyorsan. Az újonnan meghódított területekről leginkább a turkáló kakadut szorítja ki.[16]

Egy 1980-ban Sandringham közelében megfigyelt raj méretét több mint 6000 egyedre becsülték. Amikor leszálltak enni, egy teljes négyzetkilométert foglaltak el. Egy 1980-as években megfigyelt raj több mint 32 ezer egyedből állt, egy, az 1970-es években megfigyelt 60-70 ezer madarat számlált.[15][17] Az alvófákat megrongálták, mivel pihenés közben csipegették a leveleket.

Az Ausztrália papagájait tanulmányozó Joseph M. Forshaw szerint a rajok növekedését a mezőgazdaság által kínált táplálékbőség okozza. Rendszerint májustól októberig van bőven fűmag, amit a nagy nomád rajok ki is használnak. Több részre szakadnak, hogy ezt a táplálékot jobban kihasználhassák. Ezek a kisebb rajok néhány száz egyedből állnak. Ahol egész évben cirokot termesztenek, ott az éves ritmus kimarad, és a rajok egész évben rájárnak a termésre.[17]

Várható élettartama 40 év.

Vadkakadupár
Táplálkozás közben
Csőrében egy maggal repülés közben

Szaporodása

[szerkesztés]

Monogám természetű, a párba állás életre szól.[18]

Májustól októberig szaporodik, és északon előbb kezd költeni, mint délen.[9] A költési idő nagyon változó, az éghajlattól is függ. A költés idejére a párok kiválnak a rajból. Az udvarlás egyszerű: a hím felmeresztett bóbitával és lelapított kormánytollakkal pózol a tojó előtt és hajlongva hívogatja.

Faodúban, annak hiányában sziklaüregben vagy termeszvárban fészkel.[19] A költőfák többnyire folyó vagy más víznyerőhely mellett állnak.[18] Igyekszik minél magasabban levő odút választani.

Fészkelési ideje mintegy 1,5 hónap. A tojó 1,5-2 nap alatt 2-5 fehér tojást rak, és azokon párjával felváltva 21-24 napig kotlik.[20] A fiókákat is együtt etetik. A kismadarak 45-50 nap múlva repülnek ki, és utána a szülők még hat hétig etetik őket.

Az inkakakaduéhoz hasonlít az a szokása, hogy időnként a rózsás kakadu fészkébe rakja tojásait. A rózsás kakadut a fészkéről elzavarja, de annak tojásait a sajátjaikkal együtt kikölti, fiókáit felneveli.[21]

Tartása

[szerkesztés]

Robusztussága miatt a fogságot jól tűri: a londoni állatkertben már 1907-ben költött. A San Diego-i Állatkertben egy szülőpár 1933 és 1966 között több mint 50 fiókát nevelt fel.[22] Az 1960-as években bevezetett exporttilalom miatt Ausztrálián kívül viszonylag ritka. Tágas röpdében érzi jól magát, ahol a röpdét határoló vasrácsra fel tud mászni. Agresszív természete miatt más kakadufajokkal együtt nem tartható.

Könnyen szelídíthető, ezért szívesen tartják fogságban. Egy rossz tulajdonsága van, hogy nagyon hangos. A szavakat könnyen megtanulja, egyesek szerint ez a legjobban beszélő kakadu. Ha szorgalmasan tanítják, jelentős szókincset gyűjthet, és emiatt Ausztráliában gyakran tartják röpdében. A gazdájához nagyon tud ragaszkodni. A hideget jól bírja; fagymentes helyen átteleltethető.

Szeret a földön kapirgálni, ezért a bélférgek veszélyeztetik.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Oláh György, Bankovics Attila (2022). „A papagájalakúak (Psittaciformes) rendjéhez tartozó fajok magyar nevei”. Állattani Közlemények 107 (1-2), 109–174. o. DOI:10.20331/AllKoz.2022.107.1-2.5.  
  2. ↑ BirdLife International: 'Cacatua sanguinea'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  3. ↑ a b c Mike Parr, Tony Juniper. Parrots: A Guide to Parrots of the World. A&C Black (2010). ISBN 9781408135754 
  4. ↑ CRC Handbook of Avian Body Masses by John B. Dunning Jr. (Editor). CRC Press (1992), ISBN 978-0-8493-4258-5.
  5. ↑ Forshaw, S. 196
  6. ↑ Sauders, D. A.. „Measurements of the Little Corella from Kununurra, WA”, Kiadó: CSIRO.  
  7. ↑ Romhányi, Attila. Papagájok. Natura, 87–88. o. (1987). ISBN 963 233 126 5 
  8. ↑ A papagájok világa
  9. ↑ a b Pizzey, Graham. Field Guide to the Birds of Australia. Sydney, Australia: HarperCollinsPublishers, 265. o. (1997). ISBN 0-207-18013-X 
  10. ↑ Forshaw, S. 198
  11. ↑ Hoppe, S. 171
  12. ↑ Forshaw, S. 205
  13. ↑ Hoppe, S. 173
  14. ↑ Forshaw, S. 206
  15. ↑ a b Hoppe, S. 177
  16. ↑ Forshaw, S. 203
  17. ↑ a b Forshaw, S. 204
  18. ↑ a b Hoppe, S. 178
  19. ↑ Forshaw, S. 207
  20. ↑ Hoppe, S. 179
  21. ↑ Forshaw, S. 209
  22. ↑ Hoppe, S. 180

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Little corella című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csupaszszemű_kakadu&oldid=27075610”